Az élet már csak ilyen! Van, aki megy, van, aki jön,
Aki tegnap még itt sem volt, az holnapra elköszön,
Ugyan, ki tudhatja, hogy a dolgok miért történnek,
S hogy vannak e valahol ehhez íratlan törvények.
Máskor meg mintha vakon ténferegnék a világon,
Hiába keresem önmagam, és sehol nem találom,
Csak nézek, de mit látok, abból semmit sem értek,
Mert sokszor a sorstól váratlan csalódások érnek.
Hiszen amit tegnap még biztosan igaznak hittem,
Mára kiderült, hogy hazugság volt belőle minden,
S mint gyermek koromban egy szappanbuborék,
Az igaznak hitt nagyszínház éppúgy pukkant szét.
Bár fáradok, mégis ismét az utam legelején vagyok,
Sötétségben botorkálok, s a nap nem rám ragyog,
Nem tudom, hogy ez büntetés, vagy új esélyt kapok,
Talán jobb is, ha ilyenkor a tanácsokra nem adok.
Soha ne add fel, és kezd újra! - Így mondják a bölcsek,
Ez is csak egy feladat, s nagyon a szívedre ne vedd,
Ki százszor van padlón, annak százszor kell felállni,
Mert ebben az életben soha nincs is többre várni.
Úgyhogy felállok újra, és ha kell, hát újra kezdem,
Mi történt, a padlón marad, s a rosszat elfelejtem.
A múltban nem élhetek, azt már régen jól tudom,
A jövőm a jelenben van, ez a legnagyobb jutalom,
Hisz az élet nem áll meg, és tudom, az idő eltelik,
Hiába is sopánkodok és virrasztok majd reggelig,
Túlélem akkor is, ha úgy tűnik, hogy nem lehet,
Mert ki e világra született, tudom mást nem tehet.
Mától nem várok már többé sem jót, sem rosszat,
Ám megélem mindazt, mit az élet nekem hozhat,
Nem kérdezek többé semmit, és választ sem várok,
Elfogadom mindazt, ami jön, és az igaz úton járok.