Hogy mit is kaptam tőled, felsorolni nem tudom,
Túl sok lenne mindaz, mit el kellene mondanom,
Mégis megpróbálom mindezt szavakba önteni,
Gyöngysort fűzni emlékekből, egy verset költeni.
Régi képek, szép emlékek élnek ma is bennem,
Egy anya és egy kisfiú, ha becsukom a szemem,
Milyen rég volt, s mintha csak tegnap lett volna,
Néha a múló idő oly, mintha csupán álom volna.
Óvtál engem a rideg széltől és az élet sok bajától,
Féltettél egykoron minden csalfa, hazug baráttól,
Akkor még nem értettem, mit is akarsz mondani,
Csak azt éreztem legbelül, így szeretnél megóvni.
Ha beteg voltam ápoltál, virrasztottál mellettem,
Ágyam mellett fáradtan, ha én láztól reszkettem,
Hideg téli éjszakákon te forró szeretettel takartál,
Én voltam az első neked mindig, bármit is akartál.
Sokat voltál távol tőlünk, télen-nyáron dolgoztál,
Miért olyan nehéz neked, arra sosem gondoltál,
S nem kímélted magad, akkor sem, ha néha fájt,
Mint az anyatigris a vadonban, úgy vigyáztál ránk.
Az igaz életre neveltél, és nem tűrted a hazugságot,
Bár igaz, nehezen kötötted, de őrizted a barátságot,
Alamizsnát sosem kértél, akkor sem, ha kevés volt,
Te csak dolgoztál és etettél, akármilyen nehéz volt.
Ám te voltál a dal is nekem, a jókedv és a nóta,
Valahányszor, ha meghallom, eszembe jutsz róla,
Könnyes szemmel hallgatom a kedvenc nótádat,
S nem tagadom, megtanultam melletted jó párat,
Tőled tanultam meg, hogy a kicsinek is örülni kell,
Ha néha nagyon fáj a szívünk, akkor is nevetni kell,
Hogy nem elég az akarni, de néha szenvedni is kell,
Hogy az életünkben a boldogság csak ritkán jön el.
A gondoskodás és a szeretet az, mit tőled kaptam,
Te még akkor is szerettél, ha nagyon rossz voltam,
Te mindig csakis adtál nekem, és csak a jóra kértél,
S mikor távol voltam tőled, tudom, te jobban féltél.
Erősnek kellett lenned, amikor a nehéz idők voltak,
Sokszor nem is tudtad igazán, mit hozhat a holnap,
De te mindig bátor voltál, s nekünk példát mutattál,
Ha néha sírni volt is kedved, előttünk csak mulattál.
Mint angyal vagy mellettünk és a mennyből figyelsz,
Elengedted a föld gondjait, terhet többé nem cipelsz,
Érzem, Óvsz minket most is és segítesz a túlvilágról,
A búcsúzás nehéz volt, de ránk mosolyogsz odaátról,
Már nem kell aggódnod értünk, pihenj csak nyugodtan!
Itt maradunk, s emléked szívünkben, örökké feldobban,
Eljön még az idő, s találkozunk, tudom, hogy vársz rám,
„Nem hagytál el, csak megelőztél”, drága ÉDESANYÁM!